Hírek
2019. November 26. 15:28, kedd |
Helyi
Forrás: A Csongrád Megyei Kormányhivatal Sajtószolgálata
200 kormányhivatali dolgozó vett részt a kormánytisztviselői véradáson
Az őszi kormánytisztviselői véradó héten a Csongrád Megyei Kormányhivatal 200 munkatársa járult hozzá a dél-alföldi vérkészlet ünnepek előtti feltöltéséhez.
Így éves szinten több mint 400 véradót mozgósított a kormányhivatal.
Évente két alkalommal, nyár elején és késő ősszel van lehetőségük a kormányzati igazgatásban dolgozóknak az önkéntes véradásra. Ilyenkor a Miniszterelnökség Civil Kapcsolatok és Társadalmi Konzultáció Főosztálya, valamint az Országos Vérellátó Szolgálat közösen szólítja meg a hivatalok dolgozóit a fővárosban és a megyei kormányhivatalokban azzal a céllal, hogy a szabadságolások előtt segítsék a szükséges vérkészlet feltöltését. Szegeden 122-en, a megye járási hivatalaiban pedig további 78-an jelentek meg a kezdeményezés keretében vért adni a Csongrád Megyei Kormányhivatal munkatársai közül.
Hivatalunk mindig is kiemelten kezelte a véradás lebonyolítását, mert úgy gondoljuk, hogy ez nemcsak a biztonságot növeli, hanem példát is mutat – mondta dr. Juhász Tünde. A megyei kormánymegbízott büszkén hangsúlyozta, hogy mindig rekordszámban mozgósítja a donorokat a kormányhivatal. Idén összesen a 400 főt is meghaladta a véradásra jelentkezők száma – tette hozzá.
A vérellátó szolgálat tájékoztatása szerint minden csepp vér nagy segítség. A Szegedi Régió vérkészítménye szempontjából biztos pont a kormányhivatal kezdeményezése, mert a legtöbb kiszállásos vérgyűjtési helyszín esetében ennél jóval kevesebb, átlagosan 25-30 fő jelentkezik véradásra. A Véradó Szervezetek Nemzetközi Szövetsége szerint a világ lakosságának mindössze egy százaléka ad vért, ami 81 millió véradást jelent évente.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.