Ambrus Sándort, a Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Aranyérmese, többszörös „Magyar Kézműves Remek” díjjal kitüntetett fazekasmestert kiemelkedő képzőművészeti-, és a városért tett munkásságáért a Pro Urbe kitüntető címmel tüntették ki.

Ambrus Sándor 1949. április 12-én született Hódmezővásárhely Csúcs városrészében. Édesanyját korán elveszítette. Két leánytestvér mellett egyedüli fiúként a családnak sokat segített.

„Én igazán kőműves akartam lenni, de vézna gyerök voltam és apám javasolta, hogy lögyek inkább fazekas, az is anyaggal dolgozik”.

1963-ban került a Majolikagyárba inasnak. Olyan híres korongosok voltak a mesterei, mint Szabó Sándor, Korsós Sándor, Pikali Pál. Az inasévek letelte után 1965-ben szakmunkás vizsgát tett és a Hódmezővásárhelyi Agyagipari Szövetkezetben szabadkézi korongosként vállalt munkát. Munkatársai közül Dömsödi László hatott rá legjobban sokrétű és biztos szakmai ismereteivel.
1967-ben az Alföldi Porcelángyár szaniter gyáregységében kézi öntőzőként kezdett dolgozni. Ezekben az években az igazi fazekas munkát Lázi János fazekasmester műhelyében végezte délutánonként, esténként. 1972-ben lehetősége nyílt szabadkézi korongosként visszatérni a Majolikagyárba, ahol 1986-ig korongozott. 1975-ben házasságot kötött Katona Erikával. Két gyermekük született. ’76-ban Szilárd, ’78-ban Norbert.

A következő jelentős szakmai állomás Budapest volt. Bod Éva Munkácsy-díjas keramikusművész mellett új formavilág és máztechnika tárult fel előtte.

1989-ben a gazdasági lehetőségekkel élve, sok szakmai tapasztalattal és tudás birtokában, elindította önálló pályáját Hódmezővásárhelyen. 1999-ben lehetőség adódott házuk bővítésére. Így a műhely és a lakás mellett a Lánc utca 3-ban sikerült kialakítani a főépületben és a pincében egy kiállítótermet azon szándékkal, hogy a városba látogatók megismerhessék a régióra jellemző fazekas népi hagyományokat.

Munkáinak többsége a fehér alapon kobaltkék mázat használó csúcsi mesterek munkáinak stílusát idézi, de megtalálhatóak a zöld és a barnamázas áttört, karcolt, hagyományosan Újvárosra és a „sárgaedényes” Tabánra jellemző tárgyak is.

Ambrus Sándor ötven éve ismerkedett meg a fazekasmesterség alapjaival. Ma a Kereskedelmi és Iparkamara Elnöki Aranyérmese, többszörös „Magyar Kézműves Remek” díjas népi iparművész.

Alkotásai „heted hét országon túlra”, messze földre eljutottak.

Ő szerényen azt mondja: „Bárkiből lehet jó fazekas..., aki kitartó, szorgalmas és szereti az agyagokat. Ezt a szakmát nem lehet az iskolapadban tankönyvekből megtanulni, csak gyakorlatból. Akkor is csak úgy van, ha van mellette egy jó mester, aki irányítja a kezét és olykor a fejét is.”

A hódmezővásárhelyi Rotary Club munkájában 2014 óta vesz részt.

A fazekasházban tartott bemutatói méltán arattak sikert a Rotary Jótékonysági szervezet vendégei körében. Az általa szervezett Lánc utcai „Zenélő Udvar” rendezvényei a város polgárainak, de a „kőfalon túli” embereknek is nagyszerű élményt adnak, öregbítve ezzel városunk hírnevét.

A Rotary Club 2016-ban Paul Harris díjjal tüntette ki.

Dr. Dömötör János, az Erzsébet Kórház nyugalmazott radiológus főorvosának a városért végzett munkásságáért adományozta a közgyűlés a Pro Urbe kitüntető címet.

Dr. Dömötör János, az Erzsébet Kórház nyugalmazott radiológus főorvosának a városért végzett munkásságáért Pro Urbe kitüntető címet adományoztak.

Dr. Dömötör János 1948-ban Hódmezővásárhelyen született, a Bethlen Gábor Református Gimnáziumban 1967-ben érettségizett, majd 1974-ben a SZOTE Általános Orvostudományi Karán orvosi diplomát szerzett. Kezdettől az 2016. december 31-i nyugállományba vonulásáig – 42 évig – a helyi kórház radiológus orvosa, majd főorvosa volt.

Munkáját mindenkor a legjobb tudásával, lelkiismeretesen, a betegek iránti hatalmas empátiával végezte, meggyőződésem szerint a legteljesebb közmegelégedéssel. Már megjelenésével, hangjával gyógyított, igyekezett a diagnózist közérthetően elmagyarázni, az ezzel kapcsolatos félelmeket eloszlatni, csökkenteni, évtizedeken át sok ezer betegében erősítve a hitet és a gyógyulás lehetőségét. Kiváló, köztiszteletben álló orvos és ember, aki az évnek szinte minden órájában a betegek rendelkezésére állt, mindezt egyetlen munkahelyen több, mint 42 éven keresztül.

Városszerte tisztelték, szerették hatalmas munkabírásáért, humanitásáért, azok közé az orvosok közé tartozott, és tartozik a mai napig is, akinek az élete volt a munkája, és a vásárhelyi Erzsébet Kórház. Orvos kollégái a Dél-Alföldön, sőt országszerte elismerték gyógyító munkáját.

Négy gyermeket neveltek fel feleségével becsületben és tisztességben, felsőfokú diplomát adva a kezükbe.

Az előterjesztést támogatták gimnáziumi osztálytársai: Ágoston Csaba, Bálint Mária, Kecskésné Bárdos Klára, Csengery Zsuzsanna, Dr. Imolya Imréné Darabán Zsuzsanna, Hegedűs Imréné Gábor Ida, dr. Petkő Béláné Kenéz Sára, Molnár István, Molnár Dezsőné Pál Erzsébet, dr. Spissák Lajosné Rudolf Klára, Pappné Szénássy Emőke, Wágner József, és Fejes Imréné Zsoldos Etelka – valamennyien jelenleg is vásárhelyi lakosok.

Orvosi életpályája, személyisége, és magánélete egyaránt példaként szolgálhat városunk lakosságának.

Szénási János, a Népművészet Mestere, népi iparművész, fazekasmester a több mint 6 évtizedes munkásságával érdemelte ki a Pro Ube díjat.

Szénási János, a Népművészet Mestere, népi iparművész, fazekasmesternek Pro Urbe kitüntető címet adományoztak.

Szénási János 1944-ben született, egyike a Hódmezővásárhelyen dolgozó fazekasoknak. Egyike azoknak, kik a több száz éves fazekas hagyományokat követik. Az agyagot és annak formázását a Hódmezővásárhelyi Majolikagyárban ismerte meg 1958-ban, 14 évesen. Ott tett szakmunkás vizsgát és ott helyezkedett el, mint korongos. Közben beiratkozott a Budapesti Építőanyagipari Technikumba, ahol a tanulmányaimat befejezve technikusi oklevelet szerzett. 1968-ban munkahelyet váltva az akkor épülő Alföldi Porcelángyárban kezdett dolgozni. Az edénygyár korongos műhelyének művezetőjeként dolgozott 1980-ig. Ekkor váltotta ki az új életformát jelentő fazekas iparengedélyt és kezdett el dolgozni, mint vállalkozó. 1990-ben megkapta a népi iparművész, majd 2009-ben a Népművészet Mestere megtisztelő címet. 2010-ben Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzata a Signum Urbis Honorantis címmel tüntette ki a városért tett munkássága elismeréseként.

Tagja a Napsugaras Dél-Tisza menti Népművészeti Egyesületnek.

Hazai kiállításokon elért eredményei:
Csongrád megyei Népművészeti Kiállítás Alkotói díj, 1987.
IX. Országos Népművészeti Kiállítás Arany Plakett, Nyíregyháza, 1989.
Csongrád megyei Népművészeti Kiállítás fazekas kategória II. díj, 1989.
Nemzetközi Népművészeti Fesztivál Ezüst Fokozat, 1992.
XII. Országos Fazekas Pályázat II. díj, 1993.
Gelencsér Sebestyén Országos Kiállítás II. díj, Siklós, 1994.
III. Alföldi Fazekas Triennálé I. díj, Mezőtúr, 2000.
XV. Országos Fazekas Pályázat III. díj, Kecskemét, 2002.
XI. Fazekas Triennálé III. díj, Mezőtúr, 2009.

Külföldi kiállítások:
Németország 1988, 1991, 1994.
Olaszország, La unita fesztivál 1990, 1992.
Hollandia 1993.