Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2018. Január 08. 07:27, hétfő | Sport
Forrás: mti

Az MLSZ várakozással tekint a Nemzetek Ligája elé

Az MLSZ várakozással tekint a Nemzetek Ligája elé

Fontos, izgalmas, új sorozat a Nemzetek Ligája, amely elé mindenki várakozással tekint - mondta a magyar labdarúgó-válogatott sajtófőnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.

Szabó Gergő azt mondta: amikor már mennek a mérkőzések a Nemzetek Ligájában, akkor látszik majd igazán jól, milyen izgalmakat tartogat és esetleg milyen plusz megterhelést jelent a csapatoknak. Felhívta a figyelmet ugyanakkor arra, hogy a játéknapok száma a Nemzetek Ligája létrehozása ellenére sem nőtt, tehát gyakorlatilag ugyannyi mérkőzést játszik majd egy válogatott egy évben, amennyit eddig.

Jelezte: a kontinentális sorozatból az Európa-bajnokságra is ki lehet jutni, de "ez még nagyon messze van". Mint ismertette, a Nemzetek Ligája csoportjait január 24-én sorsolják. Magyarország a C osztályba került, amelynek "a papírforma alapján" a legerősebb csapata, de ez "egy picit csalóka" - tette hozzá Szabó Gergő.

Közölte azt is, hogy ebben a divízióban 15 csapatból három négy- és egy háromcsapatos csoportot alakítanak ki, Magyarország tehát kerülhet három- vagy négycsapatosba is.

Az A és a B osztályban csak hármas, a D-ben csak négyes csoportok lesznek. A háromcsapatos csoportok csapatainak, amelyek kettővel kevesebb mérkőzést játszanak a Nemzetek Ligájában, "szabadnapjukon" kötelező barátságos mérkőzést lekötniük, ezt megszervezhetik az adott ország szövetségei, vagy kérhetik az UEFA segítségét - közölte.

Hangsúlyozta: a Nemzetek Ligája létrehozása mögött ott volt az az elképzelés is, hogy minden évben nyerhessenek valamit a csapatok, és minél kevesebb legyen a tét nélküli mérkőzés.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.