Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2019. November 04. 14:55, hétfő | Helyi
Forrás: MÁV Zrt. Kommunikációs Igazgatóság

Budapesten tartja az egyik legrangosabb 2020-as konferenciáját az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége

Budapesten tartja az egyik legrangosabb 2020-as konferenciáját az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége

Jövőre Budapesten tartja az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) az egyik legkiemeltebb vasúti személyszállítási konferenciáját.

A döntést a CER barcelonai ülésén hozták meg. A MÁV-START által rendezendő találkozón a nemzetközi szervezet tagjainak legfelsőbb vezetői vesznek részt.

Az Európai Vasúti és Infrastruktúra Társaságok Közössége (CER) október eleji, barcelonai konferenciáján részt vett Kerékgyártó József, a MÁV-START Zrt. vezérigazgatója és Dr. Kormányos László, a cég szolgáltatásfejlesztési és értékesítési vezérigazgató-helyettese. A nagyszabású közösségi közlekedés tárgyú találkozón egyebek között a vasút szerepét is vizsgálták az Európai Unió mobilitási stratégiáján belül, kiemelten foglalkoztak a minőségi szolgáltatással, a multimodális utazási lánccal (több közlekedési ág (vasút, közút, repülés, hajózás) kombinált igénybevétele), amelynek a vasút adná a gerinchálózatát, a digitalizáció és a mesterséges intelligencia fontosságával, a fenntarthatósággal, környezettudatossággal, valamint a jegyvásárlási rendszerek lényeges kérdéseivel. A konferencián arról is döntöttek, hogy a MÁV-START szervezésében a CER magas szintű vasúti személyszállítási találkozóját (High-Level Passenger Meeting) Budapesten tartják 2020 októberében. Az esemény az európai vasúti diplomácia egyik legkiemelkedőbb, legrangosabb személyszállítási értekezlete, amelyen az európai személyszállító vasutak legfelsőbb vezetői vesznek részt.

A MÁV-START egyik stratégiai célkitűzése, hogy a Kárpát-medence vezető vasúti szolgáltatója legyen. Ehhez már most is komoly nemzetközi hálózattal rendelkezik, évről-évre folyamatosan növekvő utasszámmal. A vasútvállalat tavaly 3,1 millió utast szállított a nemzetközi forgalomban, ez stabil alapja a nemzetközi szolgáltatásai fejlesztését célzó terveknek. Hazánk környezetében sok olyan város található, amelyek felé ütemesen növekszik az üzleti és turisztikai célú utazási igény. A MÁV-START számára kiemelten fontosak a magyarlakta területek, és szeretne még intenzívebben eljutni járataival Felvidékre, Kárpátaljára, Erdélybe és Délvidékre is. A vasúttársaság további terve az, hogy a nemzetközi viszonylatban is minden célcsoportot színvonalasan és gazdaságosan kiszolgáljon: az üzleti útra indulók számára első osztályú utazást és étkezőkocsi szolgáltatást nyújt, a turisztikai célból utazók részére éjszakai vonatokat ajánlanak például Zürichbe, Münchenbe, Berlinbe, Prágába. A családos nyaralóknak a belföldi úti célokon (például Balaton, Tisza-tó) az Adria felé is több útirányon és célvárosba kínál népszerű ajánlatokat nyaranta.

A MÁV-START fejlesztéseiről és terveiről

Idén ősszel a nemzetközi forgalomban, több járat esetében az utazási élményt javító szolgáltatásfejlesztéseket hajtott végre a MÁV-START. Ennek sarkalatos eleme volt a korábban leállított étkezőkocsi-szolgáltatás újraindítása valamennyi Budapest és Bécs közötti vonat, a Bécsből Budapesten át Kolozsvárra közlekedő Transilvania EuroCity, továbbá a Székelyföldön keresztül Brassóba tartó Corona InterCity esetében. Utóbbiban szeptembertől a korábbinál modernebb típusú fekvőhelyes kocsik közlekednek, esztétikusabb utastérrel, konnektorokkal felszerelt fülkékkel, csendesebb futású járművekkel.
A 2019/2020-as menetrendi időszakban a Corona InterCity fejlesztését változatlanul napirenden tartja a vasútvállalat: a decemberi éves menetrendváltástól a hálókocsit is a jelenleginél modernebb járműből áll majd, 2020 nyarától pedig klímás kocsikkal futnak. A december közepétől újabb közvetlen eljutási lehetőséget kínálnak a határon túli magyarlakta területekre: a Transilvania EuroCity közvetlen kocsijaival akár Nyugat-Magyarországról (például Győrből, Tatabányáról), a fővárosból és az Alföldről (pl. Szolnokról, Debrecenből) is átszállás nélkül lehet majd eljutni Szatmárnémetibe az év minden napján.

Hosszabb távú nemzetközi fejlesztési tervek között szerepel a hazai gyártású IC+ ülőhelyes kocsik forgalomba állítása, valamint a háló- és fekvőhelyes kocsipark modernizációja, illetve az étkezőkocsik felújítása. A jármű és a pályafejlesztéseket kihasználva a nemzetközi szolgáltatási hálózat bővítése várható Nyugat-Európa, kiemelten Németország nagyvárosai, valamint Belgrád és a balkáni turisztikai és nyári üdülési célpontok (pl. Szófia, Szaloniki, Bar, Isztambul) felé.
A nemzetközi szolgáltatási fejlesztése érdekében a MÁV-START rendszeresen konzultál főként a szomszédos országok, valamint Németország és Svájc vasúttársaságaival.

Háttér-információ:

A CER-tagok vasúti vonalainak hossza az európai vasúti hálózat több mint 70 százalékát fedi le; a szervezetben magukat képviseltető vállalatok adják az áruszállítási üzletág csaknem 80 és a vasúti személyszállítás 92 százalékát Európában. A CER – az európai vasutak érdekeit képviselve – fontos szerepet játszik az EU-s jogalkotásban és jogalkalmazásban, a brüsszeli székhelyű szervezet az uniós intézmények fontos tárgyalópartnere. A mintegy hetven európai vállalatot tömörítő szervezet – melynek tagja a MÁV Zrt. mellett a GYSEV Zrt., a Hungrail Magyar Vasúti Egyesület és a Vasúti Pályakapacitás-elosztó (VPE) Kft. is – tevékenysége kiterjed a vasutak szempontjából fontos valamennyi területre, így a személyszállításra, a közszolgáltatásra, a szociális párbeszédre, a környezetvédelemre, illetve az infrastruktúrafejlesztés és a kölcsönös átjárhatóság területére is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi

PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre

2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.