Hírek
2011. December 12. 13:43, hétfő |
Bulvár
Forrás: hajdupress.hu
Bundagyanú a VV5-ben! - Videó

Bizonyos szempontból kesernyés szájízzel nézhették meg a nézők a VV5 vasárnapi bokszgálájának a végét.
Azt írja a hotdog.hu, hogy a legnagyobb port a legutolsó, a Csaba-Gergő küzdelem kavarta a nézőknél, hiszen míg a szakkommentátor, Erdei „Madár” Zsolt a Helyes pasinak nyilvánította a győzelmet, addig a három – amúgy ismeretlen ítész – Gergőnek ítélte a meccset, ezzel pedig a lila kendőt.
Mindezek után szinte borítékolni lehetett a kiválasztás eredményeit, ahol – a ringben ugyan hősiesen küzdő Csaba kapta a legtöbb voksot, szám szerint ötöt. A bunda kérdése a gála végén merült fel, amikor a műsorvezető, Nagy Sándor kihirdette a végleges állást – a Sittes javára.
Ha a Dukai-rokon helyett Csaba nyerte volna el a védettséget, valószínűleg izgalmasabb lett volna a kiválasztás, hiszen elsősorban olyan emberekre rakhattak volna jelet a bent maradt villalakók, akik nem potenciális párbajozók. Így például Gergőre, Kingára, Veronikára, Fecóra vagy Péterre. De – talán egy befolyásoló erőnek köszönhetően – a gála végeredménye miatt maradt két olyan ember (Eszter és Csaba), akik közül bármiféle izgalom nélkül válogathattak a játékosok.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 15. 07:31, kedd | Bulvár
Elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas író
Nyolcvankilenc éves korában elhunyt Mario Vargas Llosa irodalmi Nobel-díjas perui-spanyol író.
2025. Április 14. 07:50, hétfő | Bulvár
Nemzetközi gitárfesztivált rendeznek Szegeden
Koncerteket, mesterkurzusok, szakmai előadások is szerepelnek a csütörtökön kezdődő 26. Szegedi Nemzetközi Gitárfesztivál programjában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
2025. Április 13. 10:35, vasárnap | Bulvár
Sikeresen teljesítették a magyar űrhajósok a NASA kiképzését
Az Axiom Mission 4 (Ax-4) űrhajósai, köztük a magyar kutatóűrhajós, Kapu Tibor, és tartalékosa, Cserényi Gyula, sikeresen befejezték a NASA űrhajóskiképzését - közölte HUNOR - Magyar Űrhajós Program szombaton a Facebook-oldalán.
2025. Április 11. 07:47, péntek | Bulvár
A Prada olasz luxuscikk gyártó megvásárolja a Versace divatcéget
A Prada olasz luxuscikk gyártó csoport 1,25 milliárd euróért megvásárolja a Versace divatcéget a Capri Holdings vállalattól - közölte a Prada a honlapján közzétett közleményében csütörtökön.