Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2015. Március 23. 16:51, hétfő | Helyi sport
Forrás: Török Anita-sajtóreferens

II. Sofia Open WTF taekwondo versenyen Berei Béla aranyérmet szerzett

II. Sofia Open WTF taekwondo versenyen Berei Béla aranyérmet szerzett

2015. március 21-én rendezték meg Bulgáriában a II. Sofia Open WTF taekwondo verseny, ahol a hódmezővásárhelyi Máté Taekwondo is képviseltette magát Berei Bélával.

Máté Zsolt mester kísérte el Bélát, már a júliusi Európa Bajnokságra készülés jegyében, hogy minél több és ismeretlen ellenféllel küzdhessen. 19 ország 1000 versenyzője versenyzett, ahol a helyi versenyzőkön kívül nagy számú csapatokkal érkeztek görög, török és moldáv harcosok.

Béla ellenfelei is görög és bolgár nemzetiségűek voltak. A meccseken a "mátés" fiú nagy pontszámú különbségekkel győzött, mindegyik meccs idő előtt befejeződött. Béla ismételten begyűjtött egy aranyat, idén sorrendben már a negyediket.

Zsolt Mester elmondta -"Elégedett vagyok Béla teljesítményével. A technikai tudása és ereje a mezőny fölé emelte. Amin még javítanunk kell, az a támadások indításának gyorsítása, illetve a lazaság. Most egy kis pihenés következik - már ami a versenyeket illeti - bár áprilisban is lesz két verseny, amin szeretnénk részt venni."

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 09:00, szombat | Külföld

A Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben

Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.

2024. Október 05. 08:57, szombat | Életmód

Nagy kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót adtak át Győrben

A hazai összes kapacitás közel egyötödét biztosító, 8 megawatt (MW) teljesítményű, 16 megawattóra (MWh) névleges kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót adtak át az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. telephelyén.

2024. Október 05. 08:55, szombat | Külföld

Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás