Hírek
2015. Július 21. 07:11, kedd |
Belföld
Forrás: MTI
InternetKon - két hónappal meghosszabbítják a konzultációt
Két hónappal meghosszabbítják a digitális fejlesztésekről, illetve az internetről szóló nemzeti konzultációt (InternetKon), így nem július, hanem szeptember végéig lehet válaszolni a kérdésekre.
Jelentette be a konzultáció előkészítéséért és lebonyolításáért felelős miniszterelnöki biztos hétfőn az M1 aktuális csatorna esti hírműsorában.
Deutsch Tamás elmondta: eddig csaknem 20 ezren válaszoltak az interneten feltett kérdésekre, és bízik abban, hogy a meghosszabbított válaszadási lehetőség jelentősen növeli ezt a számot.
Hozzátette: reményei szerint akár 10 ezerrel is többen lehetnek a "párbeszédben részt vevők" szeptember végére.
Megjegyezte, hogy a konzultációval kapcsolatos döntéselőkészítő anyag így két hónappal később, vagyis november végén kerülhet a kormány elé.
Deutsch Tamás múlt pénteken Velencén, az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozóján (EFOTT) az MTI-nek elmondta: a konzultáció célja, hogy a kormányzati döntéseket megelőzően a fontos ügyekben legyen olyan széles körű társadalmi párbeszéd, amelyben mindenki kifejtheti a véleményét.
Ilyen ügynek nevezte az internetet érintő adók csökkentését, az oktatásban a digitális kompetenciák erősítését, a kis- és középvállalkozások támogatásának erősítését, valamint a figyelem felhívását a fiatalokra leselkedő világhálós veszélyekre.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 20. 07:49, péntek | Belföld
Indul a Mindannyiunké a tér rajz-, fotó- és kreatív pályázat
2024. Szeptember 20. 07:45, péntek | Belföld
Magyarország mentességet kér az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól
Mentességet kérünk az uniós menekültügyi és migrációs szabályok alkalmazása alól, mert azzal Brüsszel Magyarországot is bevándorlóországgá tenné
2024. Szeptember 20. 07:42, péntek | Belföld
Orbán Viktor: növelni kellett az árvízvédelmi készültség alá vont területek hosszát
Az ország a helyzet komolysága ellenére is biztonságban van, sem eszközben, sem élőerőhiányban nem szenved az árvíz elleni védekezésben - jelentette ki a miniszterelnök sajtótájékoztatón csütörtökön Budapesten.
2024. Szeptember 20. 07:41, péntek | Belföld
Árvíz - OVF-szóvivő: mindenütt megfeszített munka folyik
Mindenütt megfeszített munka folyik a Duna mentén, a Szigetközben már az árvízi jelenségeket figyelik a vízügyes szakemberek, a Dunakanyarban pedig gyakorlatilag befejezik a homokzsákos erősítéseket