Hírek
2016. Május 05. 17:41, csütörtök |
Helyi sport
Forrás: Martonosi János sajtófőnök
Izgalmak várhatók a Hódtóiban

Várhatóan izgalmas összecsapást láthatnak a szurkolók a pénteken 18:30-kor kezdődő Kosársuli-Honvéd bajnokin a Hódtói Sportcsarnokban.
A gárdák eddigi találkozóin mindkétszer a kék-sárgák húzták a rövidebbet, Varga Dánielék azonban most mindenképpen változtatnának a helyzeten.
A fővárosiak még decemberben látogattak a Csongrád megyei településre, és némileg meglepetésre elvitték a győzelmet a kék-sárgák otthonából, melynek köszönhetően megerősítették akkori dobogós pozíciójukat a tabellán. Puskás Artúr fiainak azóta azonban igencsak felemásan sikerültek a fellépései, így kerültek ők is a középházba a playoffban, ahol a Győr elleni sima vereségeket követően kerültek újfent Cziberéék útjába.
Vas Péteréknek ennél azért valamelyest jobban ment a rájátszásban. A Bonyhád elleni hazai ütközet után győztesen hagyták el a pályát. Idegenben azonban nem találták a fegyvert a rendkívül erős kerettel felálló Tolna megyeiekkel szemben. A Hódmezővásárhely most mindenképpen bizonyítani akar, így Dr. Elek András tanítványai megcélozták a 13. helyet megszerzését, amelyhez a következő két mérkőzésen a budapestieken keresztül vezet az út…
A Vásárhelyi Kosársuli – Budapesti Honvéd elleni találkozója 2016. május 6-án pénteken 18:30-kor kezdődik a Hódtói Sportcsarnokban.
A találkozóra az MMBF Földgáztároló Zrt-nek köszönhetően a belépés ingyenes.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Április 18. 09:52, péntek | Kék hírek
Elhunyt Varga Ákos motorversenyző
Közlekedési balesetben elhunyt Varga Ákos, az első magyar motorversenyző, aki teljesítette a Dakar-ralit.
2025. Április 18. 09:52, péntek | Életmód
Ferenc pápa egy római börtön rabjaival találkozott nagycsütörtök délután
Ferenc pápa a Vatikánhoz közeli Regina Coeli börtönbe látogatott el nagycsütörtök délután, ahol rabokkal találkozott, majd nagyon röviden újságíróknak is nyilatkozott.
2025. Április 18. 09:49, péntek | Életmód
MÁV: forgalomba állt az első Henschel dízelmozdony a Balaton északi partján
A MÁV új dízelmozdonya csütörtöktől a Balaton északi partján, Balatonfüred és Tapolca között teljesít szolgálatot - közölte a MÁV-csoport vezérigazgatója csütörtökön a Facebookon.
2025. Április 18. 09:47, péntek | Belföld
ÉKM: jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése
Jó tempóban halad a Déli Körvasút 2. ütemének építése, a beruházás az elmúlt 100 év legjelentősebb budapesti vasútfejlesztése