Hírek
2018. Július 03. 11:26, kedd |
Helyi
Forrás: dr. Elek András
Kosársuli + NLG = Országos 4. hely!!

A Vásárhelyi Kosársuli 2005/2006-os születésű Németh László Gimnázium és Általános Iskolába járó játékosaiból álló \"Miami Heat\" junior NBA csapat hatalmas sikert ért el.
Utasi Gábor testnevelő tanár beszámolója szerint az egész éves versenysorozat zárásaként július 1-én vasárnap rendezték Budapesten a jrNBA League Hungary döntőjétJúlius 1-én vasárnap rendezték Budapesten a jrNBA League Hungary döntőjét. Az ország legjobb négy iskolai csapata, abban a megtiszteltetésben részesült, hogy a Magyarország - Litvánia világbajnoki selejtező mérkőzés felvezetéseként mérhette össze egymássaltudását az impozáns Tüskecsarnokban. Az egész éves bajnokság befejező rendezvényén a Németh László Gimnázium, Általános Iskola csapata mellett két zalaegerszegi és egy tiszaújvárosi iskola képviseltette magát. Izgalmas mérkőzéseket láthatott a szülőkből, hozzátartozókból és barátokból álló mintegy 30 fős vásárhelyi szurkolótábor. Iskolánk végül a negyedik helyen végzett. A gyerekek mindent megtettek a pályán és tudásuk legjavát nyújtva büszkén vehették át az oklevelet Gordan Gilicek, egykori NBA játékostól, aki a liga képviseletében tekintette meg a meccseket. Az esti válogatott mérkőzést pedig,a VIP szektorbólszurkolhattákvégig és még Hanga Ádámmal is sikerült egy közös szelfit készíteni.
Az alapszakasz utáni eredmények:
A rájátszásban a 2 konferencia első 8 helyezettje vett részt.
Keleti Konferencia negyeddöntő:
A 2. helyen végzett vásárhelyi fiúk a 7. Békést kiverve a legjobb négy közé jutottak
Miami Heat - Washington Wizards 78 - 51 (23-8, 13-19, 32-10, 10-14)
NLG: Zsóri Zsolt 10, Csókási Máté 17/3, Bacsa Rajmund 10, Wolf Noel 2, Kis Viktor 9, Forrai Szabolcs 4, Gedai Balázs 7, Utasi Zsombor 2, Kádár Zsolt 8, Bácsi Bernát 6, Angyal Medárd 2.
edző: Utasi Gábor testnevelő
Keleti Konferencia elődöntő:
Szoros küzdelem után sikerült két ponttal nyerni a Mezőtúr ellen, így a vásárhelyi fiúk bejutottak a Keleti Döntőbe.
Miami Heat – Atlanta Hawks 73 - 71 (5-16, 33-22, 17-13, 18-22)
NLG: Zsóri Zsolt 6, Csókási Máté 5/3, Bacsa Rajmund 6/3, Wolf Noel 2, Kis Viktor 10, Forrai Szabolcs -, Gedai Balázs 13, Utasi Zsombor 4, Kádár Zsolt 9, Bácsi Bernát 4, Angyal Medárd 13.
edző: Utasi Gábor testnevelő
Keleti Konferencia döntő:
A Tiszaújváros egyértelműen jobb volt, főleg hogy idegenben játszották a meccset. A vereségtől függetlenül második helyezettként sikerült eljutni az Országos négyes Döntőre, Budapestre – a Tüske Csarnokba.
Toronto Raptors – Miami Heat 85 - 62 (25-17, 12-8, 24-18, 18-12)
NLG: Zsóri Zsolt 6, Csókási Máté 20/3, Bacsa Rajmund 4, Wolf Noel 2, Kis Viktor 8, Forrai Szabolcs 2, Gedai Balázs 9, Utasi Zsombor 6, Kádár Zsolt 1, Bácsi Bernát 2.
edző: Utasi Gábor testnevelő
Ezek érdekelhetnek még
2025. Március 19. 07:58, szerda | Helyi
Erdő Péter kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által meggyilkolt vértanú pap boldoggá avatását
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek kezdeményezte Ervin Gábor, a nyilasok által 1944-ben meggyilkolt katolikus pap, embermentő boldoggá avatását vértanúság címén.
2025. Április 17. 07:45, csütörtök | Életmód
Nébih: biztonságos és kiváló minőségű a magyar hús
A szigorú élelmiszerlánc-felügyeleti hatósági rendszer, benne a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) is garantálja, hogy kizárólag biztonságos magyar hús kerülhet a lakossághoz a húsvéti ünnepekre készülve is
2025. Április 17. 07:44, csütörtök | Külföld
Egy politikai múlttal nem rendelkező orvos lett Szerbia új miniszterelnöke
Megválasztotta Szerbia új kormányát az ország parlamentje szerdán, az új miniszterelnök a politikai múlttal nem rendelkező Djuro Macut endokrinológus lett.