Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2015. November 30. 14:39, hétfő | Helyi sport
Forrás: Áncsán István Hódmezővásárhelyi LKC

KÜZDELMES MECCSEN GYŐZELEM A GYOMAENDRŐD ELLEN

KÜZDELMES MECCSEN GYŐZELEM A GYOMAENDRŐD ELLEN

A bajnoki tabella második helyén töltik a téli szünetet az NBII Dél-Kelet csoportban, miután szombaton sikerült legyőzni hazai pályán a Gyomaendrőd csapatát.

A két csapat helyezése alapján könnyebb és simább mérkőzésre lehetett számítani, azonban a jól játszó gyomaendrődiek szinte végig teljes erőbedobásra kényszerítették csapatunkat.

Gyors gólváltással indult a találkozó, az ötödik percben 4-4 állt az eredményjelzőn, Egyik csapat sem villogott védekezésben, így továbbra is lüktető, sok góllal tarkított mérkőzést láthatott a közönség.

Gaál Adrienn edző időkéréssel próbált belenyúlni a játékba, védekezésben szerkezetet váltottak, ami eredményesnek bizonyult, így két-gólos előnnyel vonultak pihenőre (20-18).

A második félidőben már sokkal összeszedettebb játékot produkáltak, egyre jobban működött a zavaró védekezésünk, támadásban pedig Tószegi, Becsei, Kónya és Sebők vezetésével sikerült lassan megnyugtató előnyt szerezni (40. perc 28-24). A jól küzdő gyomaendrődiek azonban nem adták fel, és továbbra is “lőtávolon belül” maradtak . Az utolsó negyedórára sikerült tempót váltani és az egyre jobban elfáradó vendégcsapatot sikerült végleg leszakítani.

NBII Dél-Kelet csoport női felnőtt kézilabda bajnokság – 10. forduló

2015.11.28., Balogh Imsi Spcs.- 250 néző
Hódmezővásárhelyi LKC – Gyomaendrődi Liget Fürdő NKSE 37-29 (20-18)
Jv: Major Gábor, Takács Tibor
Versenybíró: Dr. Serfőző Zsolt

HLKC: Kothencz – Sajtos 1, TÓSZEGI 7, SEBŐK 4, Sebestény 3, KÓNYA 6, BECSEI 6, Cs: Komáromi (k), Németh 2, Kránitz 1, Földesi, Blaskovics, Klemm 7 (7), Kecskeméti, Szőke, Kandó

A Gyomaendrőd gólszerzői: Narancsik 6, Radnóti 6, Farkasinszki 6, Nagy 5, Dinya 2, Ács 2, Fekécs 1, Kruchio 1

Gaál Adrienn edző: “Megnehezítettük magunknak a mérkőzést. Védekezésben nem koncentráltunk kellőképpen, azt hittük elég lesz egy minimális lábmunka az ellenfél megállításához. A két pont megvan, most ez volt a legfontosabb!”

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 09:00, szombat | Külföld

A Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben

Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.

2024. Október 05. 08:57, szombat | Életmód

Nagy kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót adtak át Győrben

A hazai összes kapacitás közel egyötödét biztosító, 8 megawatt (MW) teljesítményű, 16 megawattóra (MWh) névleges kapacitású akkumulátoros villamosenergia-tárolót adtak át az ALTEO Energiaszolgáltató Nyrt. telephelyén.

2024. Október 05. 08:55, szombat | Külföld

Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás