Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2014. Július 26. 15:18, szombat | Sport
Forrás: MTI/MTI Fotó: Marjai János

Magyar Nagydíj - Rosberg az élről, Hamiltonnak kigyulladt az autója

Magyar Nagydíj - Rosberg az élről, Hamiltonnak kigyulladt az autója

A világbajnoki pontversenyben vezető Nico Rosberg, a Mercedes német pilótája nyerte a 29. Forma-1-es Magyar Nagydíj szombati időmérő edzését, csapattársa és legnagyobb riválisa, Lewis Hamilton autója pedig kigyulladt.

A 29 éves Rosbergnek ez pályafutása tizedik, idén pedig a hatodik pole pozíciója, s azzal, hogy Hamilton csak a rajtrács végéről kezdheti majd meg a futamot, óriási esélye nyílt arra, hogy növelje az előnyét az összetettben brit riválisával szemben.

Az időmérőn a négyszeres világbajnok, címvédő német Sebastian Vettel (Red Bull) lett a második, Valtteri Bottas, a Williams finn versenyzője pedig a harmadik.

Az edzés előtt gyülekezni kezdtek a sötét felhők a Hungaroring felett, az eső azonban csak a kvalifikáció befejező, harmadik része elején kezdett el esni. Az első szakaszban, néhány perc után a magyar futam egyik nagy esélyese, a Mogyoródon korábban már négyszer győztes, most mindhárom szabadedzésen első Hamilton feladta a kvalifikációt, autója ugyanis lángra lobbant. A 29 éves versenyző időben ki tudott szállni a Mercedesből, amelynek a hátsó részén égő tüzet a pálya műszaki személyzete oltotta el a boxutca bejáratánál. Hamiltonon kívül még egy korábbi világbajnok, a 2007-ben diadalmaskodó Kimi Räikkönen (Ferrari) is búcsúzott, az utolsó pillanatban ugyanis a francia Jules Bianchi (Marussia) gyorsabb kört teljesített, mint ő, kiejtve ezzel a rutinos finn versenyzőt.

A zárószakasz elején rövid idő alatt nagyobb mennyiségű eső hullott a pályára, Kevin Magnussen, a McLaren dán pilótája pedig a nedves aszfalton nem tudott megfelelően fékezni, az első kanyarnál szinte lassulás nélkül a gumifalba vágódott. A versenyző sérülés nélkül megúszta az esetet, de a műszaki mentés idejére, néhány percre félbe kellett szakítani az időmérőt, amely aztán zökkenőmentesen fejeződött be.

A futam vasárnap 14 órakor kezdődik Mogyoródon.

A teljes rajtlista:
---------------------
1. sor:
Nico Rosberg (német, Mercedes)
Sebastian Vettel (német, Red Bull)
2. sor:
Valtteri Bottas (finn, Williams)
Daniel Ricciardo (ausztrál, Red Bull)
3. sor:
Fernando Alonso (spanyol, Ferrari)
Felipe Massa (brazil, Williams)
4. sor:
Jenson Button (brit, McLaren)
Jean-Eric Vergne (francia, Toro Rosso)
5. sor:
Nico Hülkenberg (német, Force India)
Kevin Magnussen (dán, McLaren)
6. sor:
Danyiil Kvjat (orosz, Toro Rosso)
Adrian Sutil (német, Sauber)
7. sor:
Sergio Perez (mexikói, Force India)
Esteban Gutierrez (mexikói, Sauber)
8. sor:
Romain Grosjean (francia, Lotus)
Jules Bianchi (francia, Marussia)
9. sor:
Kimi Räikkönen (finn, Ferrari)
Kobajasi Kamui (japán, Caterham)
10. sor:
Max Chilton (brit, Marussia)
Marcus Ericsson (svéd, Caterham)
11. sor:
Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
Pastor Maldonado (venezuelai, Lotus)

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:42, péntek | Sport

Férfi kézilabda klubvilágbajnokság - A Veszprém hosszabbításban megnyerte a döntőt

A Veszprém HC nyerte az Egyiptomban rendezett férfi kézilabda klubvilágbajnokságot, mivel hosszabbítás után 34-33-ra legyőzte az előző három alkalommal aranyérmes német SC Magdeburgot a csütörtöki döntőben.

2024. Október 04. 07:34, péntek | Sport

Nagyot küzdött, de kikapott a Fradi a Tottenhamtól

Második mérkőzését is elvesztette a Ferencváros a labdarúgó Európa-liga alapszakaszában: a magyar bajnok csütörtökön hazai pályán 2-1-re kapott ki az angol Premier League-ben szereplő Tottenham Hotspurtól.

2024. Október 03. 21:55, csütörtök | Sport

Világsztárokkal érkezik a Rallycafé őszi lapszáma

Kalle Rovanpera, Johan Kristoffersson, Nani Roma és Valtteri Bottas egyaránt hosszabb interjút adott a Rallycafe Magazin idei harmadik számának.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Sport

Nemzetek Ligája - Húszezer euróra büntették a magyar szövetséget

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) 20 ezer eurós (8 millió forintra) büntetéssel sújtotta a magyar szövetséget (MLSZ) a szurkolók viselkedése miatt.