Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2018. November 28. 09:35, szerda | Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt.

Megérkezett az első emeletes Kocsiszekrény a Dunakeszi Járműjavítóba

Megérkezett az első emeletes Kocsiszekrény a Dunakeszi Járműjavítóba

A MÁV-START 2019 végétől 11 darab nagykapacitású motorvonatot állít forgalomba a legforgalmasabb váci és ceglédi vasútvonalakon.

A Stadler által gyártott, KISS elnevezésű emeletes jármű első kocsiszekrénye megérkezett a Dunakeszi Járműjavítóba (DJJ), ahol a betétkocsik összeszerelését végzik.

Az új járművek jelentős hazai hozzáadott érték mellett készülhetnek, ugyanis a jelenleg gyártás alatt lévő 11 járműből 8 vonat betétkocsijainak összeszerelésére, a Stadler és a Dunakeszi Járműjavító Kft. stratégiai együttműködése keretében, Dunakeszin kerül sor. Ezen felül 8 szerelvény motorkocsijának és betétkocsijának összekapcsolása, illetve az összes jármű üzembe helyezése is itt történik. Az emeletes szerelvények összesen 132 darab forgóváza szintén Magyarországon készül, ezek gyártásáért a Stadler szolnoki forgóváz-revíziós központja felel. Az első három szerelvény, illetve a járművek kocsiszekrényei és a motorkocsik a Stadler emeletes vonatok gyártásáért felelős svájci kompetenciaközpontjának irányítása alá tartozó minszki üzemben készülnek.

A vasúttársaság a legnagyobb forgalmú elővárosi vonalakon Budapest–Vác–Szob és Budapest–Cegléd–Szolnok vasútvonalakon állítja forgalomba a KISS vonatokat, 2019-2020-ban. Az új járműbeszerzésekkel ezeken a vonalakon már teljes mértékben modern motorvonatokkal lesz megoldható az utasszállítás.
A nagykapacitású motorvonat beszerzéséről tavaly áprilisban írt alá keretmegállapodást a MÁV-START Zrt. és a Stadler Bussnang AG. A motorvonatok megvásárlására, azaz eseti szerződések megkötésére és teljesítésére a keretmegállapodás időtartama alatt, annak aláírásától számított nyolc éven belül kerülhet sor. A szerződés összesen 40 motorvonat megrendelésére, lehívására biztosít lehetőséget az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program (IKOP) 60,55 milliárd forintos forráskeretéből. Eddig összesen 11 darabot rendelt meg a vasúttársaság.

Háttér-információ:

A nagy befogadóképességű, 600 ülőhelyes (595 fix és 5 darab lehajtható ülésű), emeletes KISS (Komfortabler Innovativer Spurtstarker S-Bahn-Zug) vonatokkal a MÁV-START új korszakot nyit a személyszállításban. A gyors, 160 km/h engedélyezett sebességű, 95 százalék feletti rendelkezésre állással üzemelő, megbízható járművek kényelmükkel megfelelnek a modern követelményeknek, kiszolgálják a dinamikusan növekvő utasforgalomból, az egyedi szükségletekből eredő igényeket.

A KISS vonatok üzemeltetési szempontból kivételes rugalmasságot biztosítanak a vasúttársaság számára, ugyanis a járművek a MÁV-START kötelékében üzemelő 123 darab – szintén Stadler gyártmányú – FLIRT motorvonattal is illeszkednek, ezért akár szinkronüzemben is összekapcsolhatók.

A kétszintes motorvonatok a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, tágas utastérrel, WIFI-vel, mobiltelefonok és laptopok töltésére alkalmas hálózati csatlakozókkal, valamint korszerű kamerarendszerrel rendelkeznek majd. Az emeletes motorvonatokon három hagyományos és egy mozgássérült WC lesz, a multifunkciós terek pedig négy kerekesszék, illetve 12 kerékpár vagy 5 babakocsi szállítására alkalmasak (a kerékpárhelyek száma további 24 darabbal bővíthető rugalmasan, igazodva ezzel a kerékpáros turisztikai szezonban megnövekedett utazási igényekhez). A KISS-ek a legutóbbi biztonsági szabvány szerint készülnek, továbbá a gyártó ellátja őket az ETCS L2 vonatbefolyásoló rendszerrel is, amely lehetővé teszi, hogy az európai uniós forrásokból felújított vasútvonalakon – a pályaparaméterektől függően – a 160 km/h engedélyezett sebesség ténylegesen kihasználható legyen.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi

NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa

2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi

PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit

A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre

2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban

Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.