Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2012. Február 02. 07:40, csütörtök | Külföld
Forrás: mno.hu/MTI

Mostantól a hadsereg ellenőrzi

Mostantól a hadsereg ellenőrzi

Az egyiptomi hadsereg ellenőrzi Port Szaídot a szerdai véres tömegverekedés után.

Jelentette az egyiptomi állami tévé, amely szerint a katonai egységeket a további erőszakcselekmények megakadályozására vezényelték az észak-egyiptomi kikötővárosba.

Az országot ideiglenesen irányító katonai tanács vezetője, Mohamed Huszein Tantávi marsall telefonon keresztül nyilatkozva azt hangoztatta az egyik egyiptomi sportcsatornán, hogy kiderítik, kik állnak a 74 halálos áldozatot és csaknem kétszáz sebesültet követelő erőszakcselekmények mögött, nem kerülhetik el a felelősségre vonást. Közlése szerint az áldozatok kártérítésre számíthatnak az ügyek kivizsgálása után.

Tantávi kitért arra, hogy következetesen megvalósítják a hatalom civileknek való átadásának programját, s meggyőződése, hogy kudarcot vallanak az ország destabilizálására irányuló próbálkozások.

Az állami televízióban bejelentették azt is, hogy az egyiptomi kormány csütörtökön rendkívüli ülést tart a Port Szaídban történtek kapcsán. Előzőleg az egyiptomi parlament döntött úgy szerda este, hogy csütörtökön rendkívüli ülést tart.

A belügyminisztérium közlése szerint eddig 47 embert vettek őrizetbe a tragédiába torkolló verekedéssel összefüggésben, a Tatávi marsall által kezdeményezett vizsgálat keretében. A Muzulmán Testvériség – Egyiptom legerősebb szervezete, amely a legutóbbi választásokon pártján, a Szabadság és Igazságosság Pártján keresztül a parlamenti mandátumok 47 százalékát szerezte meg – a megbuktatott Hoszni Mubarak elnök híveit tette felelőssé a tragédiáért, a kibontakozott erőszakért. Az iszlamista párt egy közleményében „előre kitervelt” akciónak minősítette a verekedés kiprovokálását, amely egyfajta üzenetként értelmezhető a régi rezsim híveitől.

Címkék: egyiptom, Port Szaídot

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 05. 09:00, szombat | Külföld

A Hezbollah 250 harcosát ölték meg az izraeli haderők a libanoni szárazföldi hadműveletben

Az izraeli hadsereg (IDF) pénteken bejelentette, hogy a négy napja elindított dél-libanoni korlátozott hadműveletekben eddig az Iránból támogatott libanoni Hezbollah síita terrorszervezet kétszázötven harcosát ölték meg.

2024. Október 05. 08:55, szombat | Külföld

Csökkent az első három negyedévben a német autógyártás

2024. Október 04. 07:47, péntek | Külföld

Bejelentette Vuhledar elfoglalását az orosz védelmi minisztérium

Ellenőrzése alá vonta Vuhledar várost a donyecki régióban az orosz hadsereg - jelentette be csütörtök délután az orosz védelmi minisztérium.

2024. Október 03. 08:04, csütörtök | Külföld

Az Egyesült Államok árvíz sújtotta délkeleti államaiban tovább növekedett az áldozatok száma, és tömegeknél nincs áram

Az Egyesült Államok délkeleti államaiban kedden folytatódott a Helene hurrikán és az árvizek utáni kármentesítés, miközben a halálos áldozatok száma tovább növekedett.