Hírek
2016. Január 26. 10:47, kedd |
Helyi
Forrás: Elek András sajtó- és kommunikációs munkatárs
„Négyszáz esztendős harc”
Konferencia a második Magyar Köztársaság kikiáltásának évfordulóján
A magyar Nemzetgyűlés 1946. február 1-jén hirdette ki a Magyarország államformájáról szóló 1946. évi I. törvénycikket. Az Emlékpont a második Magyar Köztársaság 70 évvel ezelőtti kikiáltására emlékezve február 1-jén 11 órai kezdettel e témában rendez konferenciát. A tudományos ülésen köszöntőt mond dr. Miklós Péter, a vásárhely közgyűjtemény intézményvezetője.
A konferencia nyitóelőadásán Antal Tamás, a Szegedi Tudományegyetem egyetemi docense az 1946. évi I. törvény létrejöttéről beszél, Palasik Mária, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának osztályvezetője A magasztos ünneptől a kényszerű feledésig címmel tart referátumot. A köztársasági eszmét és annak jeles hódmezővásárhelyi képviselőjének, Nagy György ügyvédnek az életpályáját vázolja fel Zeman Ferenc, az Emlékpont történésze. Hajagos Csaba, a Katona József Múzeum kutatójának előadása az 1990. augusztus 18–19-én megrendezett kecskeméti nyitott repülőtér programon keresztül kapcsolódik a köztársaság tematikájához?!
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 25. 07:52, szerda | Helyi
NAV: szeptember 30-ig igényelhető vissza a külföldi áfa
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld
Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó
Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.