Hírek
2017. Október 19. 11:55, csütörtök |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
Október 31-ig érvényesek a diákigazolványok
A tanulók vasúti utazási kedvezményének igénybevételi feltétele az érvényes diákigazolvány, amelyet az oktatási intézmény állít ki.
A MÁV-START felhívja a vonattal utazó diákok figyelmét, hogy a közoktatásban a 2016/2017. tanévre, valamint a felsőoktatásban a 2016/2017. II. félévre kiadott diákigazolvány-matricák október 31-ig használhatók fel kedvezményes utazásra.
A vasúttársaság arra kéri a diákkedvezménnyel utazókat, hogy időben gondoskodjanak diákigazolványuk érvényesítéséről. A megállapított menetdíj vagy pótjegy árán felül további 8 ezer forint pótdíjat kell fizetnie annak, aki érvénytelen kedvezményre jogosító igazolvánnyal, vagy érvénytelen igazolással veszi igénybe a kedvezményt, illetve jogosultságát nem tudja az előírt módon – akár utólag is – igazolni.
Az érvényes diákigazolvánnyal rendelkező diákok a MÁV-START vonataira 50 százalékos kedvezménnyel válthatnak menetjegyet. A közoktatásban és a felsőoktatásban résztvevő nappali és esti tagozatos tanulók 90 százalékos havi-, félhavi-, illetve 30 napos bérletet is vásárolhatnak lakóhelyük vagy tartózkodási helyük és oktatási intézményük székhelye, illetve gyakorlati képzésük helyszíne között.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 22. 09:01, vasárnap | Helyi
OVF: lefelé halad a Dunán az árhullám, a nézelődők okozzák a legtöbb gondot
Lefelé halad a Dunán az árhullám, a legnagyobb gondot a nézelődők okozzák, akik hátráltatják a munkát, veszélyeztetik a töltéseket - közölte az Országos Vízügyi Főigazgatóság (OVF) pénteken napközben az MTI-vel.
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 22. 09:04, vasárnap | Sport
Súlyos balesetet szenvedett Kempf Zoltán BMX-versenyző Svájcban
Több helyen arccsonttörést szenvedett Kempf Zoltán, a magyar BMX freestyle egyik legnagyobb alakja a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon.