Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2016. Szeptember 18. 05:00, vasárnap | Életmód
Forrás: mti

Óránként egy halálesetért a stroke felelős

Óránként egy halálesetért a stroke felelős

Magyarországon évente 45 ezren kerülnek kórházba stroke miatt, óránként egy halálesetért felelős a betegség - mondta Bereczki Dániel, a Magyar Stroke Társaság elnöke az M1 aktuális csatornán szombat este.

Hozzátette, ma már tízezer alatt van azoknak a száma, akik belehalnak a stroke-ba, ami jelentős csökkenés 1980-hoz képest, amikor évente mintegy 24 ezren haltak meg ebben a betegségben.

Mint mondta, ennek oka, hogy az emberek egyre komolyabban veszik a kockázati tényezőket, elsősorban a magas vérnyomást, cukorbetegséget, a szívritmuszavart, és a magatartásbeli tényezők között a dohányzást.

Nem csak az idősebbek vannak kitéve a stroke veszélyének, Magyarországon az esetek több mint 10 százaléka 50 éves kor alatt, több mint 27 százaléka munkaképes korban jelentkezik - mutatott rá.

Kitért arra, hogy a stroke három fő tünete, amikor azonnal mentőt kell hívni, mert 3 óra van az eredményes beavatkozásra, az egyik oldali végtag meggyengülése, a száj félrehúzódása és a beszéd elakadása.

A szakértő elmondta, a betegek csak 5 százaléka kapta meg a vérrögoldó kezelést tavaly, mert későn mentek kórházba. Az európai átlag 10 százalék, tehát vannak még feladatok - jegyezte meg.

Címkék: stroke

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:46, péntek | Életmód

Kutatás: a magyar nők töredéke jár rendszeresen emlőszűrésre

2024. Október 03. 08:05, csütörtök | Életmód

Háromnapos programsorozattal ünneplik az állatokat a Fővárosi Állat- és Növénykertben

Az állatok világnapjához kapcsolódó Állatszeretet Ünnepen tematikus állomáshelyek, élménypedagógiai programok és kézműves foglalkozások várják az érdeklődőket péntektől vasárnapig a Fővárosi Állat- és Növénykertben

2024. Október 01. 06:00, kedd | Életmód

Már egymillióan használják a REpont alkalmazást

Már egymillió felhasználója van a kötelező visszaváltási rendszerhez fejlesztett REpont alkalmazásnak, a regisztrálók kétharmada júliusban és augusztusban csatlakozott

2024. Október 01. 06:00, kedd | Életmód

Nébih: újra megjelent a madárinfluenza vírusa vadon élő madarakban

A madárinfluenza-vírus egyik altípusát mutatta ki a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Hajdú-Bihar és Fejér vármegyében elhullott vadmadarakból - közölte a Nébih hétfőn az MTI-vel.