Hírek
2019. Szeptember 16. 09:44, hétfő |
Helyi
Forrás: Arany-Tóth Attila közönségkapcsolati munkatárs Emlékpont
Próbafeltárás az Alföldi Galéria udvarán
Leletek a római kori szarmatáktól és a város török utáni újratelepülésének korából
A hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium bővítésének megkezdése előtt az elmúlt napokban Alföldi Galéria udvarában kétszázötven négyzetméteres területen végeznek próbafeltárást a régészek. A munkát irányító Csányi Viktor, a Tornyai János Múzeum régésze elmondta: az altalajig, két méteres mélységig megvizsgálják, mit rejthet a föld Vásárhely belvárosában.
A szakember elmondta: a tram-train építése során vizsgált talajszelvények alapján határozták meg a mélységet, ahol a korábbi építkezések által már nem bolygatott rétegek találhatók. A munkák során a régészek tíz, egészen biztosan római kori, szarmata településobjektum maradványait találták meg. Ezek igazolják, hogy a ma ismert város kialakulása előtt, időszámításunk szerint második és negyedik század között a szarmata népesség élt itt, a Hódtó partján, akiknek földbe ásott élelemtároló vermeinek, házainak, illetve a jellemzően az egykori tó irányába vezető, valószínűleg vízelvezetésre szolgáló árkok nyomait, maradványait találták meg a múzeum munkatársai. Ezek korának pontosabb meghatározására az előkerülő leletanyagnak a múzeumban elvégzett tisztítását és feldolgozást követően lesz lehetőség.
A felső, régészeti szempontból kevert réteg eltávolítása, azaz a humuszolás során fémkereső műszerrel pásztázták a szakemberek a kitermelt földet, amely során több, bár szigorú értelemben véve nem régészeti korú, azonban a város korai története szempontjából fontos fémtárgy is előkerült. Közöttük van egy 1699-ben első Lipót által kibocsátott Duárius. Ez a dátum a város visszatelepülésének kezdete a török kiűzése után, s a lelet igazolja, hogy a belvárosnak ez a területe az elsők között népesedett be.
Csányi Viktor sajnálatosnak nevezte, hogy ebből az időszakból nem maradt fenn zárt objektum, amely megőrizhetett volna olyan tárgyakat, kerámialeleteket, amelyek összeköthetnék a legfiatalabb régészeti leleteket a legidősebb néprajzi tárgyi emlékekkel. Előkerült viszont a legújabb korból egy vaskés, amely nyelének nagyon szép gyöngyház borításán ugyanolyan a tulipán motívum figyelhető meg, amelyet a vásárhelyi festett bútorok díszítésénél is alkalmaztak.
A próbafeltárás során fellelt tárgyak egy későbbi időpontban láthatók lesznek majd a Tornyai János Múzeumban.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.