Hírek
2018. Október 03. 16:26, szerda |
Helyi
Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság
Sérülést okozott, keressük
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy kerékpáros azonosításában, aki miután sérülést okozott egy másik biciklisnek, segítségnyújtás nélkül elhagyta a helyszínt.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság 06030/626/2018. bűnügyi számon, közúti baleset gondatlan okozása vétségének gyanúja miatt folytat nyomozást ismeretlen tettes ellen.
Az eddigi adatok szerint 2018. szeptember 9-én 19 óra 15 perc és 19 óra 30 perc között Hódmezővásárhely belterületén a Hóvirág utcai kerékpárúton elektromos kerékpárral közlekedett egy hölgy a Kodály Zoltán utca felől a Rudnay Gyula utca irányába. A Hóvirág u. 4. számnál levő élelmiszerüzlet közelében, vele szemben, egy férfi kerékpáros haladt, aki hirtelen "megcsellent". Ezzel kissé áttért a menetirány szerinti bal oldalba, ahol érintőlegesen összeütközött a kerékpáros hölggyel, akinek a bal kezének kisujja beleakadt a férfi kerékpárjának kormányába vagy fékkarjába. Ennek következtében a hölgy 8 napon túl gyógyuló, súlyos sérülést szenvedett. Az ütközést követően egyik kerékpáros sem esett el, azonban a férfi a megállás nélkül távozott a Kodály Zoltán utca irányába. A férfi 30 év körüli, normál testalkatú, arca közepesen telt, kerek. A haja sötét barna, dús, szétálló, göndörnek tűnő. A biciklis levélzöld, vélhetően rövid ujjú pólót és sötét rövidnadrágot viselt.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya (6800 Hódmezővásárhely, Lázár utca 6-8.) a baleset körülményeinek tisztázása érdekében kéri az ismeretlen kerékpárost, illetve a közlekedési baleset szemtanúinak jelentkezését személyesen, vagy telefonon a 62/535-960/4066-os mellékén, a 62/562-400-as hívószámon, a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A névtelenség megőrzése mellett is bejelentés tehető az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.