Hírek
2015. Február 10. 11:59, kedd |
Helyi
Forrás: Seres Imre-igazgatóhelyettes
Szép Magyar Beszéd versenyt szervez a Németh László Gimnázium, Általános Iskola
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Kazinczy-díj Alapítvány-Péchy Blanka Emlékére Kuratóriuma a 2014-2015-ös tanévre is meghirdette a Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” versenyt.
A versenyt az általános iskolák 5-8. évfolyamos, valamint az e korosztálynak megfelelő középiskolai évfolyamok azon tanulói részére hirdették, akik még nem nyerték el a Kazinczy-jelvényt.
A vetélkedő résztvevőinek (a korábbi évekhez hasonlóan) egy - a forduló országos szervezői által - kijelölt kötelező, és egy magukkal hozott szabadon választott 20-25 soros prózai szöveget kell felolvasniuk. A szöveg csak eredeti, magyar - 20-21. századi - közlő prózai stílusban (irodalmi vagy igényes köznyelven) megírt mű lehet, amely nem tartalmaz párbeszédet, sem régies, sem tájnyelvi (nyelvjárási), sem kevéssé ismert idegen szavakat. A 7-8. évfolyamosoknál kívánatos az esszé- vagy tanulmányrészlet.
A verseny szervezését és rendezését e tanévben ismét a Németh László Gimnázium, Általános Iskola vállalta magára.
A versenyzők teljesítményének értékelése a következő szempontok figyelembevételével történik:
- szövegértés
- szöveghűség
- hangvétel
- hangképzés
- hangsúlyozás
- szünettartás
- természetes beszéd.
A verseny városi fordulója 2015. február 12. napján 14 óra 30 perces kezdettel kerül megrendezésre a Németh László Gimnázium, Általános Iskolában
(6800 Hódmezővásárhely, Ormos Ede utca 18. szám alatti épületében.)
Az iskolák két kategóriában (5-6. évfolyam és 7-8. évfolyam) nevezhetnek 2-2 tanulót.
A regisztrációra 14 órától kerül sor.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.