Hírek
2021. Augusztus 23. 09:41, hétfő |
Helyi
Forrás: MÁVINFORM
Sztrájkolnak a német vasutasok
A német vasút (DB) tájékoztatása szerint augusztus 23-án hajnali 2 órától 25-én 2 óráig Németországban munkabeszüntetésre kerül sor.
A távolsági és a regionális forgalomban is jelentős korlátozásokra kell számítani, csak a vonatok negyede közlekedik majd. A Magyarországot Ausztrián, illetve Szlovákián-Csehországon át Németországgal összekötő nemzetközi vonatok utasainak kell korlátozásokra számítaniuk a DB hálózatán. A németországi helyzetről a DB honlapján található tájékoztatás.
Magyarország és Németország közötti közvetlen vasúti összeköttetésben járatrövidülések, vonatelmaradások várhatók. A sztrájk miatt az alábbi változásokkal kell számolni:
Budapest–Prága–Berlin/Hamburg:
Az augusztus 22-i 172-es számú Hungária EuroCity (EC) vonat Budapest–Hamburg között közlekedik. Augusztus 23-án a Nyugati pályaudvarról 7:40-kor induló 172-es számú Hungária EC Budapest–Drezda között közlekedik. Augusztus 23-án a 173-as számú Hungária EC, amely Drezdából 6:33-kor indul Budapestig közlekedik, 24-én a 172-es számú Hungária EC Budapesttől Drezdáig megy.
A Keleti pályaudvarról 19:25-kor Breclavba induló 476-os számú Metropol EN vonat 259-es számú ülőkocsija augusztus 22/23-án, 23/24-én és 24/25-én csak Breclav állomásig közlekedik, 23-án, 24-én, 25-én jön vissza Budapestre a 477-es számú Metropol EN vonattal.
Budapest–Salzburg–München:
2021. augusztus 22/23-tól 24/25-ig a Budapest Keletiből menetrend szerint 20:40-kor induló 462-es számú Kálmán Imre EN vonat csak Budapest és Salzburg között közlekedik. A Münchenből menetrend szerint 23:10-kor induló 463-as számú Kálmán Imre EN vonat augusztus 23/24-től 25/26-ig csak Salzburg és Budapest között közlekedik.
A Budapest–München–Budapest között közlekedő rjx vonatok zavartalanul közlekednek.
A már megváltott menetjegyek és helyjegyek kezelési költség levonása nélkül visszaválthatók, vagy szeptember 4-ig felhasználhatók. Későbbi felhasználás esetén a helybiztosításokat újra meg kell vásárolni.
A Magyarországon vásárolt nemzetközi jegyek felhasználhatóságáról, esetleges visszaváltásáról a MÁV-START ügyfélszolgálata ad felvilágosítást.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 21. 09:25, szombat | Életmód
Árvíz: Ne legyenek katasztrófaturisták!
Szelfi helyett inkább segítsék a védekezést - kéri a rendőrség.