Hírek
2020. Július 06. 10:57, hétfő |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. KOMMUNIKÁCIÓS IGAZGATÓSÁG
További négy tram-train járművet rendelt a MÁV-START
Egy szerdai kormányhatározatnak megfelelően a MÁV-START lehívta a négy darabos opciót a Stadler Rail Valenciával kötött tram-train járműbeszerzési szerződés alapján.
A MÁV-START és a Stadler Rail Valencia 2017 májusában írta alá a tram-train szerződést nyolc plusz opcionálisan négy darab jármű beszerzéséről. Ezek lesznek Magyarország első vasút-villamosai, azaz tram-train járművei, amelyek Szegedet és Hódmezővásárhelyt kötik össze a szükséges városi villamos-pályahálózat kiépítése, illetve a meglévő vasúti vonalszakasz felújítása után. A négy szerelvény összesen - a jelenlegi napi középárfolyamon - mintegy 9,2 milliárd forintba (25 336 862 Euró + 110 477 754 forint) kerül.
A további négy tram-train jármű beszerzésének célja a közösségi közlekedés színvonalának fejlesztése Szeged és Hódmezővásárhely belvárosai között – versenyképes közlekedési módot teremtve a gépjárművekkel szemben. A kisebb gépjárműforgalom hatására csökkenhet a városok közötti közúti torlódás és a közlekedés okozta környezeti terhelés.
A nyolc járművel 20 perces követési idő lenne tartható, a plusz négy szerelvénnyel csúcsidőszakokban akár 15 percenként is indíthatók a vasút-villamosok.
További fontos szempont volt az opció lehívásához, hogy a tervezett kötelező karbantartások vagy például balesetek miatti javítások idejére is megfelelő mennyiségben állnak majd rendelkezésre a járművek.
A dízel-villamos hibrid tram-trainek 216 férőhelyes (76 fix, 16 darab felhajtható ülés, 4 mozgássérült hely, 120 fő állóhely 4 fő/nm kapacitással) STADLER CityLink típusú vasút-villamosok 600 voltos elektromos üzemmódban Szeged és Hódmezővásárhely villamos vonalán 50 km/h-ás maximális sebességgel haladhatnak a KRESZ előírásai alapján (a konstrukciós sebesség villamos üzemmódban 70 km/h). A két város közötti nyíltvonalon dízel meghajtással, 100 km/h-ás megengedett sebességgel szállíthatják majd az utasokat. A komfortos, nagy részben alacsonypadlós és akadálymentes CityLink a kor követelményeinek megfelelően korszerű utastájékoztató rendszerrel, légkondicionált, világos, tágas utastérrel, valamint korszerű fedélzeti biztonsági kamerarendszerrel rendelkezik majd. A négy multifunkciós térben kerekesszékkel közlekedő utasok, kerékpárok vagy babakocsi szállítása is megoldható. A tram-train járművek a hatályos biztonsági szabványok szerint készülnek.
A Stadler tájékoztatása szerint a nyolc darabos megrendelésből az első jármű őszre érkezik. A mintegy egy éves futópróbát és engedélyeztetési eljárást követően várhatóan 2021 őszétől állhat forgalomba mind a nyolc. A most megrendelt négy szerelvény pedig 2022 nyarán állhat forgalomba a tervezett ütemezés alapján.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 21. 09:26, szombat | Kék hírek
Illegális benzinkút működött egy fehérvári kamionmosóban
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) fehérvári osztálya tíz férfit fogott el egyszerre, akik részt vettek a jogellenes üzletben. Kettőjüket pénzmosással, nyolcukat sikkasztással gyanúsítják.
2024. Szeptember 21. 09:25, szombat | Életmód
Árvíz: Ne legyenek katasztrófaturisták!
Szelfi helyett inkább segítsék a védekezést - kéri a rendőrség.