Míg Nyugat-Európában és a tengerentúlon a diáklázadások, a hippi mozgalmak és a vietnami háború elleni tiltakozás voltak napirenden, Magyarországon egészen más állt a társadalom érdeklődésének homlokterében – mondta el a hódmezővásárhelyi Emlékpontban tartott csütörtöki könyvbemutatóján Tóth Eszter Zsófia. A történész 1968 Magyarországon. Miért hagytuk, hogy így legyen? című, Murai Andrással közösen írt kötetét Nagy Gyöngyivel, a közgyűjtemény történészével beszélgetve ismertette.

A Kádár-rendszer ekkoriban a jólét szimbólumaként igyekezett olyan termékeket eljuttatni a Nyugattól vasfüggönnyel védett állampolgáraihoz, amelyekről úgy vélte, csökkentik a kapitalizmus iránti vágyakozást. Ekkor hozták forgalomba Magyarországon a Coca-Colát, s kezdték gyártani az Omnia kávét és a Túró Rudit. A kávézás kultúrájának új eleme volt a kotyogó kávéfőzőben készült, méregerős fekete, amelyet az addig kevéssé ismert mokkás készletben tálaltak. Ekkor kezdett terjedni a patronos szódásszifon, vagy az élelmiszeriparban a mélyhűtéses technológia, hogy a dolgozókat megfelelő mennyiségű bontottcsirkével láthassák el.

Az esztendő politikailag legemlékezetesebb eseménye a magyar haderő augusztusi bevonulása volt a Varsói Szerződés országaival karöltve a „baráti” Csehszlovákiába. Az év elején Kádár még szimpatizált Alexander Dubček reformtörekvéseivel, azonban nyár elejére „meggyőzték” Moszkvából, hogy Magyarország sem maradhat ki az ,,internacionalista segélynyújtás" keretében adandó segítségből.
S hogy a közvélemény ne az északi szomszéd területére masírozó magyar haderő tevékenységével foglalkozzon, a bevonulás napjára szervezték a korszak legnagyobb médiaeseményét, a Táncdalfesztivált, amelyen a nézők a villanykapcsolók és háztartási gépek bekapcsolásával, valamint postai úton voksolhattak Koncz Zsuzsa, vagy Koós János dalára.

A csehszlovákiai bevonulás idején két magyar katona vesztette életét, egy harckocsizó közlekedési balesetben hunyt el, míg egy hivatásos katona szívinfarktus miatt halt meg. A magyar katonák két hónapig tartózkodtak csehszlovák területen, az időt gyakorlatozással és a helyi mezőgazdasági munkákban való részvétellel töltötték el, majd hazatérek. A sajtó a bevonulásról annak első napján csak egy szűkszavú, „mínuszos” hírben emlékezett meg, majd a két hónap elteltével Kádár János a fővárosban, egy harisnyagyárban mondott beszédében szólt először a „segítségnyújtásról”.
Egy magyar fiatalember, a tizenhét éves szakmunkástanuló Bauer Sándor a bevonulás elleni tiltakozásaként felgyújtotta magát a Magyar Nemzeti Múzeum kertjében, tettében követve a megszállás miatt választott tűzhalálban a prágai diákot, Jan Palachot.

Miért hagytuk, hogy így legyen? A kötet címében szereplő kérdésről Tóth Eszter Zsófia elmondta: bár a nyugati fiatalok lázadtak 1968-ban, magyar kortársaik és szüleik emlékezetében élénken élt az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás emléke, így az egy-két létrehozott, s az állambiztonság által felbomlasztott kommunán, vagy a Mao írásait olvasni összejáró, a rendszert balról kritizáló csoportok összejöveteleinél komolyabb forradalmi tevékenység nem történt az ötven évvel ezelőtti Magyarországon.