Városlista
2024. október 5, szombat - Aurél

Hírek

2019. Október 14. 10:41, hétfő | Belföld
Forrás: mti

Vádat emeltek egy tanár ellen diákja kezének eltörése miatt

Vádat emeltek egy tanár ellen diákja kezének eltörése miatt

Vádat emeltek egy tanár ellen, aki eltörte egy diákja kezét idén tavasszal egy hódmezővásárhelyi általános iskolában - tájékoztatta a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-t.

Szanka Ferenc közölte, a férfit súlyos testi sértés bűntettével vádolja a Hódmezővásárhelyi Járási Ügyészség.

A tanár már több mint tíz éve oktató az egyik hódmezővásárhelyi általános iskolában. A vádirat szerint április 5-én reggel a 13 éves fiú az osztálytársaival az iskola földszinti folyosóján játszott. Társaival elvették egy lány cipőjét és bevitték a mosdóba. A lány szólt a tanárnak, aki kihozta a lábbelit a vécéből, de a fiú megállította, kivette a kezéből a cipőt és kérésre sem adta vissza.

A tanár erre karjánál fogva a mosdóba vezette a fiút és belökte az egyik fülkébe. A gyerek nekiütközött a vécécsészének, és esés közben, hogy fejét védje, maga elé tartotta kezét. A diák jobb kezének orsócsontja eltört, sérülése hat hét alatt gyógyult meg - tudatta a csoportvezető ügyész.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Október 04. 07:51, péntek | Belföld

Liget Budapest - Még ebben az évtizedben megnyithatja kapuit a Városligetben az Új Nemzeti Galéria - Videó

Amennyiben az Új Nemzeti Galéria kivitelezése 2025-ben megkezdődhet, az intézmény még ebben az évtizedben megnyitja kapuit a Városligetben - tájékoztatta a Városliget Zrt. az MTI-t csütörtökön.

2024. Október 04. 07:45, péntek | Belföld

Szárazabbra fordul az idő október első hétvégéjén

2024. Október 04. 07:44, péntek | Belföld

Szijjártó Péter : Németország budapesti nagykövete súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe

Németország budapesti nagykövete tegnapi beszédében hazánk szuverenitását sértő módon, súlyosan beavatkozott Magyarország belügyeibe - írta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán csütörtökön.

2024. Október 04. 07:43, péntek | Belföld

Elindult a Digitális Állampolgárság Program

A kormány elindította a Digitális Állampolgárság Programot, amellyel - többek között - már mobiltelefonon is lehetséges személyazonosságot igazolni