Hírek
2021. Június 07. 13:51, hétfő |
Helyi
Forrás: MÁV Magyar Államvasutak Zrt. Kommunikációs Igazgatóság
Vers a peronon - Nyáron és ősszel már országszerte hallhatók versek a vasút- és buszállomásokon
A tavalyi nagy siker után, idén már nem csak a Balatonnál, hanem országosan is hallhatók lesznek versek június 4-étől október 6-áig a MÁV-Volán-csoport, valamint a GYSEV összesen 71 vasút-, illetve autóbusz-állomásán.
A balatonalmádi Aranyhíd Polgári Egyesület szervezésében megrendezett Vers a peronon kulturális kezdeményezésnek köszönhetően, magyar költők verseit kiváló művészek előadásában élvezhetik az utazók.
A Vers a peronon országos irodalmi eseménysorozat részeként, idén is a nemzeti összetartozás napján indul a verselés. Június 4-étől az október 6-ai nemzeti gyásznapig összesen 35 vers tölti meg az utasok lelkét, 125 napon át. A nyári hónapokban 30 Balaton-parti vagy -közeli állomáson; szeptember 6-ától pedig egy hónapig további 20 vasút-, illetve 24 távolsági buszállomáson hallhatók a költemények országszerte.
A szervezők idén a múlt évben elhunyt Szőcs Gézára emlékeznek. Mellette Ady Endre, Áfra János, Babits Mihály, Bereményi Géza, Csokonai Vitéz Mihály, Dukay Nagy Ádám, Nagy Gábor, Faludy György, Fazekas Anna, Géczi János, Hartay Csaba, József Attila, Juhász Ferenc, Kemény István, Keresztesi József, Nagy László, Petőfi Sándor, Radnóti Miklós, Szabó Lőrinc, Szálinger Balázs, Tamkó Sirató Károly, Terék Anna és Weöres Sándor versei hangzanak el.
A költeményeket kiváló művészek: Beck Zoltán (30Y), Csuja Imre, Für Anikó, Gáspár Sándor, Halas Adelaida, Holecskó Orsolya, Korhecz Imola, Likó Marcell, Mácsai Pál, Mihály Péter, Nagy Péter, Tahin Zsolt és Tóth Ildikó mondják el.
A narrációt Kiss Ernő színművész látja el; a kiváló hangminőség Köves Marcell, a Hevesi Sándor Színház vezető hangmérnökének köszönhető; míg a zenei szignált, melyet a Kanadában élő Teleki Gergő zongoraművész szerzett, zongorán a 11 éves Mihály Adél adja elő.
A helyszínek, ahol hallhatók lesznek a versek
Június 4-étől:
- szeptember 5-éig a vonyarcvashegyi, a badacsonytomaji, a révfülöpi, zánka-köveskáli, a balatonakali-dörgicsei, az alsóörsi, a balatonfűzfői, a balatonkenesei, a balatonaligai, a szabadisóstói, a szántódi, a balatonszárszói, a balatonszemesi, a balatonboglári, a balatonfenyvesi, a balatonmáriafürdői vasútállomáson, valamint a balatonvilágosi, a zamárdi, a balatonföldvári és a balatonlellei megállóhelyen;
- október 6-áig a fonyódi, a siófoki, a keszthelyi, a balatonfüredi, a balatonalmádi, a veszprémi, a zalaegerszegi, a sümegi, a tapolcai és a zirci vasútállomáson.
Szeptember 6-ától október 6-áig:
- a pécsi, a kaposvári, a szekszárdi, a debreceni, a nyíregyházi, a mátészalkai, a püspökladányi, a záhonyi, a szegedi, a békéscsabai, a kecskeméti, a kunszentmiklós-tassi, az egri, a szerencsi, a füzesabonyi, a mezőkövesdi, a soproni, a szombathelyi, a csornai vasútállomáson és Miskolcon, a Tiszai pályaudvaron;
- valamint a Volánbusz Salgótarján, Eger, Szolnok, Nyíregyháza, Debrecen, Szeged, Kecskemét, Bonyhád, Paks, Szekszárd, Zalaegerszeg, Keszthely, Sopron, Szombathely, Esztergom, Kisbér, Tatabánya, Siófok, Nagyatád, Veszprém, Pécs, Érd, Népliget és Árpád híd autóbusz-állomásain.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Szeptember 13. 06:00, péntek | Helyi
PM: az IMF is támogatja a magyar EU-elnökség célkitűzéseit
A Nemzetközi Valutaalap (International Monetary Fund, IMF) szerint a magyar gazdaság növekedése az uniós rangsor élmezőnyében lehet jövőre
2024. Augusztus 18. 00:00, vasárnap | Helyi
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban
Győzelem Bosznia-Hercegovinában, rajt Montenegróban - ez az utóbbi napok mérlege Szász László esetében, aki a hétvégén Pljevljaban versenyez.
2024. Szeptember 20. 07:58, péntek | Sport
Labdarúgó NB I - Az örökrangadóval indul, keleti rangadóval folytatódik a forduló
Péntek este az MTK és a Ferencváros örökrangadójával indul a labdarúgó OTP Bank Liga 7. fordulója.
2024. Szeptember 20. 07:57, péntek | Bulvár
A Deltát vezető mesterséges intelligencia a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz
Nemcsak a Delta műsorvezetője a Bíró Ada nevű mesterséges intelligencia, már a műsor képeinek szerkesztésében is részt vesz - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában.